Alább megismerhetitek James FitzGerald (OPEX) koncepcióját, ami egyben az iF3 alapvető elveit és struktúráját is bemutatja (James az iF3 programozásáért felelős csapat tagjai is, egyébként pedig az első CrossFit® világbajnok, ha valaki nem ismerné!)
Ez az értelmezés például megvilágítja, hogy miért van tipikusan 6 tesztfeladat a világbajnokságunkon 3 napra elosztva.

A vegyes modalitású funkcionális fitneszversenyzést olyan módon kell strukturálni, amely intelligensen alapszik a képességeken és a progressziókon. Azt javasoljuk, hogy az alábbi rendszert kövessük és ez alapján irányítsuk a sportot, illetve az abban résztvevő sportolókat, edzőket, hogy hosszú karriert élvezhessenek, amely átlátható progressziókat vetít előre!

Lokális (Local): alulról szerveződő szint, ahol is a cél az optimális mozgásminőség és a részvétel önmagában, mintsem a potenciális képességek teljes mérvű kisajtolása.

Megyei (State): ez a szint még mindig lehetővé teszi az igazi amatőröknek a részvételt, de elkezdi a sportolók számára a kihívást nyújtani minden területen.

Regionális (Regional): itt már a vegyes módozatú fittség teljes kifejezésére szükség van, de még nincs nagy hangsúly a fáradtság felgyülemlésén!

Országos (National): mindent be kell tudni mutatni megfelelő kihívások képében és a fáradtság is már inkább tényezővé válik.

Világszintű (World): a nagy komplexitás és a nagy mennyiségű fáradás jellemző már itt, de még mindig lehetővé válik a képességek teljes kifejezése!

Olimpiai (Olympic): értelemszerűen ezen a legmagasabb szinten találkozhatunk a legkomolyabb kihívásokkal és feladat komplexitásokkal. A fáradtság és a képességek határai maximálisan feszegetve vannak!

Ahogy láthatjátok, óriási eltérés van a versenyek természetében a lokális és az olimpiai szint között. Az egyszerű felől a komplex felé haladnak. A részvétel fókusztól a teljesítmény alapú tesztelésig. És a ‘belekóstoló’ lépcsőtől a professzionális szintig.
James határozottan az ilyen fajta szabályozott, előre ismerhető fix strukturáltság mellett áll ki és abszolút nem tartja vállalhatónak a CrossFit® féle tesztelési “őrületet”, amely kiismerhetetlen, GAMES szinten iszonyatosan képes bedarálni a mennyiségével a sportolókat, és üzleti célból egy fesztivál (de inkább cirkusz) jellege van. És arról persze egy pillanatra se feledkezzünk el, hogy az iF3 célja – hogy az elismert sportszervezetek közé és az olimpiára kerüljön – egyszerűen alapból megköveteli, hogy egy fixebb rendszert kövessen, mint a magánrendezvényes crossfit!
